Freud. Bevezetés a pszichoanalízisbe.
Részlet: Elvétések.
Türelem, Hölgyeim és Uraim, felelném erre önöknek.
Úgyvélem bírálatuk nem helyes nyomon jár. Igaz a pszichoanalízis nem kérkedhetett azzal, hogy apróságokkal soha nem foglalkozott. Épp ellenkezőleg: megfigyelési anyaga azok az igénytelen történések, melyeket a többi tudomány jelentéktelenségük miatt félre dobott, szinte azt mondhatnám: a jelenségvilág hulladéka. De, nem cseréli e összes bírálatuk a problémák nagyságrendjét azzal, hogy mennyire feltünők a jeleik? Nincs e sok nagy jelentésű dolog, amit bizonyos körülmények között és bizonyos időben csak a halvány jelekből ismerhetünk fel? Könnyűszerel mondhatok önöknek több ilyen helyzetet.
Mily apró jelekből következtetik a fiatalemberek Önök közül , hogy meg nyerték e a hölgy vonzalmát?
Nyílt szerelmi vallomásra, viharos ölelésre várnak talán, s nem elég-e hozzá egyetlen, másoktól alig észrevett tekintet, futó mozdulat, akár, egy pillanattal is meg nyújtott kézfogás?
Vagy, ha a rendőrség kötelékében valamely gyilkosság felderítésén fáradnak, valóban azt várják talán, hogy a gyilkos fényképét és lakcímét hagyja hátra tettének színhelyén, s nem fogják-e szükségképpen homályosabb és bizonytalanabb jelekkel beérni, amelyek a keresett egyén nyomára vezetnek? Ne vegyük hát, semmibe az apró jeleket. Belőlük kiindulva talán nagyobb dolgokra bukkanhatunk.
Ezt mondanám, hogy lekössem érdeklődésüket az egészséges ember látszólag semmitmondó tévcselekvéseinek tanulmányozására. Most pedig forduljunk valakihez, aki a pszichoanalízistől távol áll, és kérdezzük meg tőle, hogyan magyarázza meg ezeknek a jelenségeknek az előfordulását.
Először bizonyára ezt feleli: Ó, az ilyesmi magyarázatra sem érdemes, apró véletlenek ezek.
Hogy érti ezt az illető? Azt akarja vele mondani, hogy vannak események amelyek mégoly jelentéktelenek is, amelyek kiesnek a világfolyamat láncolatából, amelyek azon joggal amellyel megtörténnek, akár el is maradhatnának?
Ha, valaki így egyetlen ponton áttöri a természertes determinizmust, akkor, halomra döntötte az egész tudományos világfelfogást. :)