A kiégés

Hogyan ismerjük fel a kiégés (Burnout) tüneteit?

Burnout szindróma: Kötelessségeink hálójában.

Lelki egészségünk, mentális jólétünk a mindennapi sikeres munka elengedhetetlen feltétele.Különösen igaz ez abban az esetben, ha vezető beosztásban dolgozó, vagy önálló vállalkozást vezető emberekről beszélünk.Sokan küszködünk nap, mint nap, hogy eleget tegyünk az elvárásoknak. Legyünk bármilyen jó szervezők is, néha patthelyzetbe kerülünk. A patthelyzet abból fakad, hogy túl sok a dolgunk, és többfélét akarunk egyszerre tenni. Ez megy is egy darabig, de végül azt eredményezi, hogy több dolog félben marad.Kezdődik az elégedetlenség önmagunkkal, úgy érezzük, képesnek kellene lennünk a feladatainkra, meg kell oldani egyszerre az összes problémát, hiszen bizonyos szempontból minden fontos.Az ember teljesítőképessége azonban véges. Amikor túl gyakran kerülünk szembe azzal a ténnyel, hogy nem tudjuk maradéktalanul elvégezni a feladatainkat, állandósul a stresszes állapot.

A Burnout szindróma valós megjelenése.

A remények fázisa

A burnout kialakulása, fejlődése ciklikus. A ciklusok jól elkülöníthetők egymástól. Ilyenkor nagy erőbedobással, hatalmas lelkesedéssel dolgozunk a céljainkért. Önként vállaljuk a többletmunkát, élvezzük a nélkülözhetetlenség érzését, a saját szükségleteink háttérbe szorulnak.
A kiégés ezen fázisára jellemző a „semmire sincs időm” érzés. Túlzottan nagy lelkesedés, felfokozott energikusság, a kollégákkal való élénk kapcsolattartás. Lelkesedés a szakmáért, a kliensekért való intenzív fáradozás, a munka során megismert ügyelekkel, kliensekkel való túlzott azonosulás. A magánélet és a munka túlzott összefonódása, a munkahelyi és a magánéleti szerepek összemosódása. A személy ilyen állapotban a személyiségét tekinti a legontosabb munkaeszköznek, így munkája kudarcát saját személyisége kudarcaként éli meg. Irreális elvárásokkal lát neki munkájának, azonnali eredményeket vár el magától. A személy arra törekszik, hogy ideális legyen, bizonyítási kényszerbe kerül.
Ebből az állapotból két út vezet tovább. Egyik - az eredményes - a munka szeretete fázisa - felé, a másik - romboló hatású - a frusztráció fázisa felé.

A munka szeretetének fázisa

Ha a személy idejében felismeri, hogy bizonyítási vágyából kényszer lett, hogy bizonyos feladatokat tudnia kell félretenni, hogy személyes igényeit nem szabad teljes egészében a munkának alárendelni, akkor kialakulhat nála egy olyan kiegyensúlyozott szemlélet, melyben a számára fontos munka- és magánéleti értékek, szükségletek, motivációk harmonikusan elrendeződnek, életöröme, életereje nem veszik el.
Ebben az időszakban viszonylagos egyensúlyt találunk a reményeink és a munkánk eredményessége között. A kezdeti időszakhoz képest nő a távolság a munkatársaink és közöttünk, csökkennek a pozitív érzések.
A kiégés ezen fázisában a személy higgadtabbá válik, szakmája iránti túlzott lelkesedése kiegyensúlyozott elköteleződésbe fordul. A személy képes elválasztani a jogos és teljesíthetetlen feladatokat. Kooperatív együttműködés kialakítására képes kollégáival, a munkáját érdeklődéssel és türelemmel végzi. Megteremti a távolságtartás és a klienssel való együttérzés egyensúlyát. Nyitott a kreatív tervek, kezdeményezések iránt.

A frusztráció fázisa

Ha a személy nem képes arra, hogy egy természetes, harmonikus munka- és életritmust alakítson ki, megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. A személy úgy érzi, „a dolgok kicsúsznak a kezéből”. A teljesítmény hajszolása fáradtsághoz és gyakori hibázáshoz vezet. A magánélet egyre inkább háttérbe szorul, a személyes igények és problémák lassan elfojtásra kerülnek. Megjelennek a testi kimerültség jelei, azonban a személy igyekszik ezeket eltüntetni környezete szeme elől, gyakran túlteljesítéssel (túlzott sport, túlzott alvás) reagál azokra. A régi értékrendje lassan elborul, beszűkül a gondolatvilága, a környezeti beolyások, változások, kihívások egyre kevésbé hatnak rá.
A burnout ezen szakaszában csökken a személy önmagával szembeni elvárása, így csökken a teljesítőképesség, az elkötelezettség, a nyitottság. A klienssel való kapcsolat a bevált rutinokon nyugszik és csak a feltétlen szükséges dolgokra korlátozódik. A kollégákkal való kooperatív kapcsolat leépül, a szakmai beszélgetések egyre terhesebbé válnak az egyén számára.
Csökken az önértékelésünk, ezzel párhuzamosan nő a bűntudatunk. Néha elfog minket a kétségbeesettség és a tehetetlenség érzése, időnként elveszítjük a beszélgetés fonalát. Humorérzékünk visszafejlődik, hirtelen hangulati ingadozások tapasztalhatók. Csökken az érzelmi terhelhetőségünk, nyugtalanságunk, gyengeség érzésünk nő, időnként sírási hajlamaink vannak. Előtérbe kerül a pesszimizmus és a fatalizmus érzése, időnként apátiába süllyedünk. Az önértékelési zavarok kezdete. A súlypont eltolódik a „kérem szépen”-ről az „utasítom”-ra. A kliensekről, üzletfelekről sztereotípiákban gondolkodunk, előkerülnek az eddig jó mélyre elzárt előítéleteink. Beszédstílusunkat a szakmai zsargon állandósult használata jellemzi.

Az apátia fázisa

Ekkor már a visszahúzódás, az ellenséges viszonyulás a jellemző. A kliensek becsmérlése, az ellenséges szándék feltételezése jellemzi a személyt, egyre gyakrabban él különböző hatalmi jellegű eszközökkel (pl.: büntetések, szankciók). A szakmai és közéleti tevékenységtől visszahúzódik, értelmetlennek, üresnek tartja hivatását. Kezdeti értékrendje felborul, saját tudásába vetett hite meggyöngül. Kialakul egy olyan apátiával jellemezhető állapot, mellyel a személy védekezik a valós és/vagy feltételezett kudarcok ellen. Kitérés az akadályok elől, a kihívások, kockázatok kerülése, a feladatok elhanyagolása válik jellemzővé. A kliensekkel való kapcsolat a minimálisra korlátozódik, a szakmai munka sematikussá válik. A kollégákkal való kapcsolat kerülése, a helyzet megváltoztathatatlanságába vetett hit lesz jellemző. Koncentrációs- és emlékező képességünk gyengül. Pontatlanok vagyunk a munkakezdés vagy a határidők tekintetében. Egyre nehezebben birkózunk meg a komplex feladatokkal, munkánkat a szervezetlenség jellemzi. Tapasztaljuk magunkon, hogy döntési helyzetben elbizonytalanodunk. Nehezünkre esik a pontos, világos útmutatás, amelyet munkatársaink eddig megszoktak tőlünk.
A kiégés ezen fázisában kevesebb új ötletünk van, a kezdeményezőkészségünk csökken. A fantáziánk gazdagságából és a rugalmasságunkból veszítünk. Jellemzővé válik a valami „vagy fehér, vagy fekete” típusú gondolkodás. Ellenállunk a változásoknak. Önértékelési zavaraink láthatóvá válnak.

Pszichoszomatikus reakciók

A fáradság, közöny, fásultság elmélyül, a személy teljesen elveszíti a régi motivációt. Elhatalmasodik az eredménytelenség és reménytelenség érzése. Depresszió és különböző pszichoszomatikus betegségek jelenhetnek meg. A teljes kiégettség állapotában a személy munkaképtelenné, önpusztítóvá válik. A testi és lelki veszélyeztetettség egyaránt jelen van.
Az érzelmi reakcióink ellaposodnak, megjelenik a közömbösség érzése. Egyes kapcsolatokban csökken a személyes kötődés. Kerüljük a saját munkánkkal kapcsolatos beszélgetéseket. Érdekesebb, szokatlanabb kapcsolatokat keresünk. Jellemző érzés a magányosság, a saját magunkkal való foglalkozás.
Az immunrendszerünk gyengül, képtelenné válunk a kikapcsolódásra, alvászavarok, rémálmok lépnek fel, megfigyelhetők a szexuális élet zavarai. Megjelenik a mellkasi szorítás, a gyorsabb pulzus, ideges tik, emésztési zavarok, émelygés, testsúlyváltozás. Gyakran megnő az alkoholfogyasztás, a kávé, dohány, egyéb drogok használata. Lelkiállapotunk egyre kétségbeesettebb, egzisztenciális problémákkal, a reménytelenség, és értelmetlenség érzésével küszködünk.